Beszámoló a protestáns cigánymissziós találkozóról

Andi Debrecana phirdam po le Themesko Romano-missiovo mashkar Kristianicko Khetanimo Konferencia.

Debrecenben jártunk az Országos Felekezetközi Cigánymissziós Konferencián. A Duna tv Február 9-én 11 órakor leadja.

Meglepetésemre és örömömre kiváló szervezéssel találkozhattunk. A rendezés minden részletre kiterjedt, magas színvonalon. Rendezők sora már az utcán leszólított bennünket, és érzékelhető gondoskodással mondtak el minden szükséges információt, illetve vezettek el az étkezés és az összejövetel helyszínére. Nem tudom, hogy csak én látom-e így, de a korábbi évekhez viszonyítva egy minőségi ugrásnak voltam tanúja. Őszinte tiszteletem ezért a szervezőknek, Dani Eszternek és csapatának.

Az összejövetel a gyönyörű és világhírű „Kálvinista Rómának” is nevezett református fellegvárban, a debreceni Nagytemplomban zajlott. Az ország minden pontjáról összesereglett emberek annyira megtöltötték az 1500 fős templomot, hogy nem mindenkinek jutott hely.

Kiváló felszólalásokat hallhattunk. Kurdis Zoltán (Metodista Egyház cigány-misszió vezető) jó metodistához híven a szentségre való eljutás kegyelmi pillanatait hangsúlyozta színes példákkal illusztrálva. Fekete Károly (református püspök) megemlékezett sokunk példaképéről, a nagy debreceni reformátor-prédikátorról, Méliusz Juhász Péterről, aki anno itt a debreceni templomban fogalmazta meg, hogy „minden népeket el kell érni az evangéliummal és be kell fogadnia a debreceni református egyháznak”. Majd megható pillanat volt, amikor megjegyezte, „Méliusz egykori szava most teljesedett be”.

Durkó Albert (Pünkösdi Egyház Cigánymisszó vezető) az addig kevésbé meghatározó felekezetek közötti egység előmozdítását a cigánymisszó által látta megvalósulni, mivel az arról való közös gondolkodás hozta össze az amúgy egymáshoz kevésbé közeledő felekezetek vezetőit.

A kormányzat részéről egy államtitkár asszony és a helyettes ombudsman szólt. Nagy öröm volt hallani hitvalló és a cigányságért elkötelezetten tenni akaró hozzáállásukat.

Az igehirdetést a Hit Gyülekezete tagja, Gábor Rupi (laikus) igehirdető végezte. Érzékelhetően várta a hallgatóság. Ha létezik igehirdetésben – szakmai szemmel – teológiai, írásmagyarázati, retorikai, illetve missziói malőr, azt beszédében kétségtelenül mind felvonultatta. Ennek ellenére – mint tudjuk – Isten (hála legyen neki) hibáink és gyengeségeink ellenére (is) használ bennünket! Igehirdetésében (inkább bizonyságtételében) sok csodálatos isteni beavatkozásról tett tanúságot. Ezek között saját keresztyénné válásának kalandos történetébe is beavatott bennünket, melyből rendkívüli erővel sugárzott az isteni kiválasztás és elhívás csodája. Az egyik csodálatos történet kapcsán, melyet egy falu alkoholizmusból való szabadulása tekintetében mondott el, kiváló hasonlattal élt: „Krisztus amikor a földön járt, borrá változtatta a vizet, most ebben a faluban a csodája abban állt, hogy vízzé (üdítővé) változtatta a bort”. Beszédének végén – többünk szomorúságára – ígéretet tett, hogy „aki most (feláll és egy ima formájában) ‘befogadja Jézust’, annak nevét az angyalok beírják az élet könyvébe”.

Ezt követően ebédre került sor (mind az ezerötszáz vendég részére) a szomszédos iskolában. Több kedves emberrel ismerkedtünk meg, illetve régi barátokkal találkozhattunk.

Az ebéd után bizonyságtételekre került sor, melynek során többen beszéltek az életükben megtapasztalt isteni gondviselésről, illetve beavatkozásokról. Érdekes, olykor könnyfakasztó, máskor megmosolyogtató történeteket és előadásokat hallhattunk. Az anno bolt elé letett két hónapos csecsemő, aki mostanra elismert festőművész történetétől az áttétes gégerákból gyógyult asszonyig, akinek a műtétekor derült ki, hogy eltűnt a daganata (s akit nem valamelyik „hitgyógyító” gyógyított meg). Olyan is volt, akit megszámlálhatatlanul akasztottak félbe, mivel az előre megbeszélt bizonyságtétele helyett – átvéve a „hatalmat” – „igét” kezdett hirdetni úgy, mint akinél elakadt a lemezjátszó (de szemlátomást ez őt nem zavarta, sőt, érzékelhetően meg volt róla győződve, hogy a Szentlélektől „inspiráltan” beszél). Ezzel együtt öröm volt látni, hogy Isten mennyire közel jön saját kicsinységünkhöz, majd annak ellenére, hogy ha akár még egy helytelen képpel is rendelkezünk őróla, munkálkodik bennünk, saját dicsőségére.

Az utolsó, amiről beszámolok, az a zene volt. Az összejövetel elején amint megláttam Chicot és zenekarát, tudtam, hogy a zenei szolgálat elsőrangú lesz. Nem tudom, ki szervezte őt és csapatát ide, de annak sokszoros piros pont jár ezért. Többször kiáltottam fel öntudatlanul dicséret közben, hogy „This is America” (ez Amerika)… Óriási élmény volt, hogy „cigány dicsőítés” néven nem valami színvonaltalan „abajgást” hallhattunk, hanem – egy kis eltúlzott individualizmust leszámítva – valódi zenei nívót és worshipet élhettünk meg, melynek keretében (nem mellesleg) megtapasztalhattunk valamit a valódi imádatból…

Összefoglalva, az együttlét sokkal több hitélményt, épülést, és áldást nyújtott mint amennyi hibát generált. Ez pedig egy egész napos felekezetközi összejövetel esetében véleményem szerint kiemelkedő eredmény.

Csillagsakk bemutató Polgár Lászlóval

2019. október 7-én 17.00 órától várjuk szeretettel a sakk, illetve egyéb logikai játékok iránt érdeklődőket a TE+ÉN-be (1081 Budapest, Kis Fuvaros u. 11.). Polgár László fogja bemutatni a csillagsakk nevű sakkjáték-változatot egy kötetlen találkozás keretében.

csillagsakk
Csillagsakk. Kép forrása: borsonline.hu

Hétfőnként ugyanebben az időpontban tartunk sakk-klub találkozókat. Domokos Gábor vezetésével gyerekek tanulhatnak, illetve bárkinek lehetősége van kötetlen játékra, edzésre. Fishcer Random sakkversenyeke t is tartunk minden hónapban. Itt szerveződik a Sakklovagok egyesület is.